Novi Sad 2010 Indoor Baseball
Fun Tournament

Ismét eljött egy új év és hozta magával a jól megszokott Novi Sad Indoor Baseball-t. Sorrendben ez a negyedik fedett pályás bajnokság volt amit az Újvidéki csapat rendezett és a harmadik melyen részt vettünk. Talán elmondható, hogy ez volt az a torna amelyik leginkább csak a játékról és nem a győzelemről szólt. Sajnos többen is megbetegedtek a csapatból és éppen, hogy összejött a kilenc fő. A múlt évihez képest egy friss taggal bővült Tigerkids állt a pályára Hagymási Peti személyében. Ahhoz képest, hogy életében most játszott először és gyakorlatilag még a Tigersfielden sem járt nem vallott szégyent.
Az első napon azaz szombat reggel 9-kor kezdett a csapat. Majd délután 1-kor folytatta. Pontosítok mert el se kezdte a játékot. Ugyanis kikaptak mindkét alkalommal. Amikor kérdeztem Petyát, hogy mi történt v. mi nem akkor röviden csak annyit mondott "alszanak...". Ez már-már a Tigrisek jellemző vonása, hogy a játékok elején alvással kezdenek. De ha egyszer felkeltik az alvó Tigriseket . . . ez meg is történt az esti 3. meccsre ami 7-kor kezdődött. Az ekkori érdeklődésemre pedig annyit mondott Petya, hogy "felkeltek és aláznak". Itt már tudtam, hogy nem fognak megállni és másnap is erre kell számítani.
Be is jött amire gondoltam ugyanis zsinorban hozták az összes meccset. Nem is akárhogy. Sajnos ez már kevés volt a dobogóhoz mert a két első vesztes meccs után nem kerülhettek a döntőbe. A végére azért kaptunk egy kupát az 5. helyért.
Egy két érdekesség a végére. Voltak olyan csapatok akik nem tudtak eljönni teljes létszámmal és ezért a többi éppen nem játszó csapatból kértek-kaptak játékost. Tőlünk is volt aki időszakosan is de átigazolt máshoz. Illetve kiemelném, hogy az Osztrák Jumping Chicken edzője át is szerette volna igazolni Ákost a 2010-es szezonra. Nem-nem Ákos a miénk, nem adjuk J
Szummázva, egy nagyon jó hangulatú torna volt ez is. Nem feledni, hogy rövidesen kezdődik a Bajnokság. . . . . nem visszaaludni Tigrisek . . . .

Janó
2010 02.22

    Copyright 2007